KÉRLEK NE ADJÁTOK FEL - Lélekerősítő egy gazditól gazdiknak

Kezdem az elején…
Aki nyomon követi kicsi falkánk életét az tudhatja, hogy sok matuzsálem korú, illetve borzalmas előéletű négylábú gyarapítja családunkat. Másfél éve már, hogy viszonylag nyugalmasabb hétköznapokat tudhatunk magunk mögött és leszámolva a fekete időszakkal (négy kutyusunk elvesztésével) boldogabb napjaink vannak. Erre Brie boxerünk, akinek a pontos korát nem tudjuk, de feltételezzük, hogy erősen 10+-os, 2 éve él velünk és már anno mikor hozzánk került is altatni akarták (állítólagos betegsége miatt), rohamosan elkezdett fogyni, egyre romló étvágya miatt. Adhattunk neki bármit, nem akart enni. Néhány hete mentünk először ezzel a problémával állatorvoshoz, mikor is kiderült, hogy vastagbélgyulladása van, kicsit emelkedett máj- és hasnyálmirigy értékekkel. Daganat, egyéb kóros elváltozás kizárható. Megkezdtük a gyógyszeres kezelést, 2 nap alatt jobban lett Brie, visszajött az étvágy, a jókedv, minden. Majd a március 15-ei hosszúhétvégén megint elkezdett nem enni, így az ünnep után ismét orvoshoz mentünk. Kiderült, hogy annyira makacs a gyulladás, hogy a gyógyszeres kezelés kevésnek bizonyult, így infúziós kezelésre váltottunk.
6 nap kőkemény küzdelem indult… Sétagaloppnak indult, keserves kanosszajárás lett a vége. Javulással, hatalmas visszaeséssel, kiszáradással, szar, szétdurrant vénákkal, őrjöngő kutyával, búcsúzással, elfogadással és persze kitartással…

  
Néhány napos kezelés és javulás után jött egy hatalmas visszaesés, amikor nem csak hogy nem evett, de már nem is ivott, nem kelt fel, nem wczett. Őszinte leszek… mi Andrással készen álltunk elengedni, de dokibácsink azt mondta, hogy áááá, ne is gondoljunk ilyenre, van egy kis kiszáradás egy kis visszaesés, a gyulladás makacs, de ő nem fog még meghalni. Így újabb küzdelmes napok kezdődtek, amikor ő már nagyon nem akart együttműködni. Szétdöntötte a rendelőt, az erős férfi állatorvosunk alig bírta megtartani, vergődött, űvöltött, halálhörgött… Tudni kell, hogy ő más, mint a többi kutyánk, kicsit demens, nagyon öreg, néha a simogatástól is megriad, ő nem hízeleg, nem ad puszit és a sokadik nap kellemetlenségeinél jártunk.

Annyit mondott az állatorvosunk:
-“Nóri, jó hogy Te vagy a gazdija ennek a kutyának.”
-Kérdeztem, hogy: “Miért?”
-“Mert ezt más gazdi nem bírná.”

 

Néha sírni tudtam volna, de tényleg. Tele karmolás nyomokkal, kék-zöld foltokkal, feszkóval, hogy nehogy kárt tegyen valakiben, meg persze sajnálattal, irányába…

Tegnap előtt volt az utolsó kezelés… még mindenki él. Az orvosok, az ápolók, én is, Brie is. 14 napos gyógyszeres kúra következik, utána kontroll. Eszik, iszik… sokat, rengeteget. Reggel játszott Sunnyval, pedig sosem játszik. Vidám, de minden csontja zörög. Kaki, pisi, vérkép tökéletes, mi mást kívánhatna egy gazdi?! Liheg, nagyon és sokat… szerintem stresszes, megviselték a napok és persze még mindig dolgozunk a gyulladás leküzdésén. Most hangosan horkol épp…

Még nem nyugodtam meg teljesen, de nincs más lehetőség, mint optimizmussal tekinteni a dolgokra!

És hogy miért osztom mindezt meg veletek??!

Nap mint nap találkozom gazdikkal, akik feladják, akik elfáradnak, akik inkább elengedik, akik nem értik, hogy küzdhetek így. Ki küzdene érte, ha nem én?! Soha nem adtam még fel egyetlen küzdelmet sem! Mindig nyugodt lelkiismerettel vesztettem el szeretett családtagjaimat, mert tudom, hogy mindent IS megtettem. Egyetlen esetben engedtem el kutyust, Zsuzsikát, aki 6 hónap súlyos áttétes daganatos megbetegedés után, mikor szinte az egész testét megette a rák, tudtam hogy nincs már lehetőségünk. Ha nem egy gyógyÍthatatlan kor utolsó stádiumában vagytok, akkor mindig van lehetőség. Rengeteg gyógymód, minden orvos más és más protokoll… Kutassatok, kérjetek másod véleményt, vagy harmad véleményt, érdeklődjetek más gazdik tapasztalatairól, próbáljatok ki minden alternatívát! Tudom, hogy sokszor nehéz, hogy sokszor költséges, de az állatokban higgyétek el, sokkal nagyobb az élni akarás, mint bennünk emberekben és egyetlen valaki küzdhet csak értük. A GAZDÁJUK!